A szájüregi daganatok egy viszonylag KÖNNYEN és KORAI STÁDIUMBAN is észlelhető elváltozások – más, nehezen diagnosztizálható daganatokhoz képest. Ennek ellenére Magyarországon az utóbbi időben drámaian megnövekedett a szájüregi rákok okozta halálozás.
Az időben történő felismerésért sokat tehetünk. Az elváltozások elsődleges észleléséhez még szakemberre sincs szükség, csak arra, hogy odafigyeljünk magunkra. Egy tükör előtt a szájüreget magunk is átvizsgálhatjuk.
Egy fogorvosi kontrollnak elvileg kötelező eleme egy szájüregi daganatszűrés is. Ha ez esetleg elmaradna, akkor kérjük. Panasz esetén minden alkalommal megtekintik a száj nyálkahártyáját, elvégzik a vizsgálatot, a szűrést.
A fogászati CT alkalmazása elősegíti a rosszindulatú elváltozások időben történő felismerését.
A CT felvétel során a sugárforrás és az érzékelő a páciens feje körül körbefordulva készít felvételeket. A szoftver ezekből létrehozza a szeletek sorozatát. Ezek összessége gyakorlatilag a páciens fogazatának és csontozatának teljes térbeli leképezését tartalmazza.
A hatékony megelőzés legjobb módja a dohányzás mellőzése, a megfelelő száj- és fogápolás, azaz a napi legalább kétszeri alapos fogmosás, valamint a fogorvosi kontrollvizsgálatokon való rendszeres részvétel.
Az Érted és Veled Alapítvány kezdeményezésére, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően készülhetett el a Daganatos betegségekről szóló ismeretterjesztő kisfilmsorozat 9. része. Elismert szakemberek vállalták fel a tájékoztatást.
Dr. Nagy Ákos egyetemi docens, klinikaigazgató, PTE KK Fogászati és Szájsebészeti Klinika;
Dr. Kolarovszki Béla szakorvos, PTE KK Fogászati és Szájsebészeti Klinika;